Kitüntetett szülő: egy mindenkiért, mindenki egyért

Eladják a gyerekek táborhelyét?
április 23, 2016
Átszervezett buszjáratok: társadalmi egyeztetés – egyeztetés nélkül
június 5, 2016

Pár hete kapott miniszteri elismerő oklevelet Vincze Csaba, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola szülői szervezetének elnöke, akit aztán Móricz Eszter képviselő kezdeményezésére elismerő oklevéllel köszöntöttek.

A Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola Szülői Szervezetének és Intézményi Tanácsának elnökeként végzett áldozatos munkájáért, amellyel segíti a tanulók egészséges szellemi és fizikai fejlődését, valamint összefogja a szülők – pedagógusok- diákok közösségét.” – ez a méltatás szerepel azon az elismerő oklevélen, amelyet február elején kapott Balog Zoltán EMMI-minisztertől Vincze Csaba, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola Szülői Szervezete és Intézményi Tanács elnöke.
Hogy minek is köszönhető ez?
A kitüntetett szerint annak, hogy az iskolában rendkívül erős a szülői gárda, amely ahol csak tudja, segíti a működést – például jótékonysági bálok, vásárok megszervezésével.
– Bár név szerint én kaptam az elismerést, de ez voltaképpen az egész szülői közösségnek szól, hiszen mindenki rendkívüli társadalmi munkát végez – jegyezte meg Vincze Csaba. – Senkit sem kötelezünk a részvételre, ki többet, ki kevesebbet ad bele a közös munkába, de belead, ez a lényeg.

Móricz Eszter MSZP-s képviselő eredetileg azt indítványozta, hogy a képviselő-testületi tanácskozás előtt köszöntsék, és ezzel még nagyobb nyilvánosságot kapjon az elismerés.

Ugyanakkor szívesen venné, ha ilyen és ehhez hasonló alkalmakkor már más képviselné a szülői szervezetet.
– Elég régóta töltöm be a tisztséget, úgyhogy szívesen átadnám a helyem, ha lenne olyan, aki úgy igazán szeretné. Ezen a poszton sokszor ütközni kell, időnként békét kell teremteni, és olykor határozottnak, kedvesnek, érzékenynek és a gyerekek iránt empatikusnak is kell lenni. Sokrétű tevékenység, nem mindenkinek van affinitása hozzá. Amíg van erőm és bírom, és amíg nem érkezik egy vállalkozó szellemű szülő, addig teszem a dolgom a gyerekek, a szülőtársak, a tanárok és az intézmény érdekében…
Móricz Eszter MSZP-s képviselő eredetileg azt indítványozta, hogy a képviselő-testületi tanácskozás előtt köszöntsék, és ezzel még nagyobb nyilvánosságot kapjon az elismerés.