Aggódó rákospalotaiak, avagy szavazás a szavazásról

A XV. kerületiek jelentős többsége nem kér menekültekből – ez derült ki többek között a Móricz Eszter weboldalán végzett közvélemény kutatásból. A képviselőnő a helyiek álláspontját kívánta megismerni.

Mivel a kormány népszavazást kezdeményezett az uniós „kényszerbetelepítés” ellen, a www.moriczeszter.hu weboldalon kíváncsiak voltunk a rákospalotaiak, ezen belül is a 12. számú országos egyéni választókerületben élők véleményére, hogy miként vélekednek a kormány szándékáról és a „migráns-ügyről”.
Három kérdést tettünk fel: 1. Fontosnak tartja-e a nem magyar állampolgárok kötelező betelepítéséről szóló október 2-ai népszavazást?; 2. El tudja-e képzelni a tömeges méretű bevándorlók/migránsok európai kulturális integrációját?; 3. Mennyire ismeri az állami és európai uniós rendelkezésekről döntő jogköröket, döntési mechanizmust?

Közel ezren válaszoltak a kérdésekre, és választottak a felsorolt válaszlehetőségek közül.
Az első kérdésnél a válaszadók 54 százaléka fontosnak tartotta a kormány népszavazási akcióját, „mert az ország sorsa múlik ezen” azaz egyetértett azzal, hogy Brüsszel az országra ne akarjon erőltetni valami olyasmit, amit a magyar állampolgárok nem óhajtanak.
A válaszadók 42 százaléka vélte úgy, hogy nem fontos, mert „a vállalt EU-kötelezettségek miatt nem befolyásol semmit”. A válaszadók 4 százalékát ez a téma nem érdekelte.
A második kérdésre bizony egyértelmű volt a felelet.
A válaszadók 94 százaléka szerint elképzelhetetlen a bevándorlók/migránsok európai integrációja, mert a nagy kulturális különbségek miatt „képtelenek bármilyen együttélésre”, 6 százalék viszont elképzelhetőnek tartaná, ha az integráció szervezett keretek között történne.
A harmadik kérdés az uniós döntési mechanizmusról való ismereteinkről szólt. Nagyon kevesen érzik úgy, hogy A-tól Z-ig betéve tudnak mindent arról, hogy mi, miért és hogyan történik az EU-n belül. A „tökéletesen tisztában vagyok vele” lehetőséget a válaszadók 6 százaléka jelölte meg, „a lényegét ismerem” lehetőséget 7 százalék, a „szokásosnál több ismeretem van róla” választ pedig 8 százalék. Felületes tudással többen rendelkeznek: „az átlagos ismereteim” vannak választ 20 százalék, a „valamelyest ismerem” lehetőséget 36 százalék nyomta meg. Meglepően sokan, 24 százalék vallotta be, hogy egyáltalán nem ismeri, hogyan zajlik hivatalosan a döntéshozatal.

Az eredményekből néhány következtetés levonható. Például az, hogy hatásosnak tekinthető a kormány hosszú hónapok óta zajló népszavazási kampánya, hiszen a válaszadók több mint a fele meg van arról győződve, hogy a migráns-ügy sorsfordító az ország szempontjából. A hatásosságot az is jelzi, hogy a válaszadók nagy többsége semmilyen toleranciát nem mutat a migránsok iránt.
– A szavazás eredménye nem lepett meg hiszen jómagam is bár szolidáris vagyok a közel-keleti háborús övezetből Magyarországon keresztül az Unióba érkező embertársainkkal, - hiszen családjukat, vagyonukat, hazájukat hátra hagyva voltak kénytelenek eljönni egy harcmentes és megélhetési lehetőséget kínáló kontinensre -
csak abban az esetben tartom elképzelhetőnek a támogatásukat, ha az szigorúan ellenőrzött módon lépnek az Unió területére, és ők is mindent megtesznek az európai közösségbe való beilleszkedésért.
Sajnos az eddigi Nyugat Európai példa a beilleszkedésről nem ad bizakodásra okot. Az illegálisan érkezőket, a törvényeket szándékosan kikerülő menekültek befogadását nem tudom támogatni. Már csak azért sem, mert nőként nagyon fontosnak tartom a biztonságot, a magyar családok biztonságát is, és az ellenőrizetlenség rengeteg veszélyt rejt magában. A nagy számok törvénye alapján a tömegesen érkező csoportok között lehetnek tisztességtelen szándékkal érkező emberek is – mondta Móricz Eszter.